2009. november 5., csütörtök

"Lóarcú néni vallása" -Mohácsi Zoltán esszéje

Kedves Olvasó!
Találtam egy esszét,ami megragadta a figyelmemet,és megvallom "ország-világ-kybertér" előtt:  Tetszik!    Először megütköztem...  ilyen címet adni egy alkotásnak....   Aztán elolvastam egyszer-kétszer-többször....és egyre jobban átéreztem a jelenség fájdalmát,és arra a következtetésre jutottam:
Mohácsi Zoltán nagyon jól megfogalmazta azt a fájdalmat,komorságot,ami egy olyan vallásos ember lelkét,tekintetét,"arcát üli meg", akinek nem tanították meg mit jelent az Isten Evangéliuma,az Atyai szeretet,
és Krisztus kegyelme!   Hogy Jehova -szeret,és elfogad....
....és nem kell ,nem lehet  "kiérdemelni"!

2007  januártól,másfél évig dolgoztam a Tungsram Vákuumtechnológiai Gépgyárban.
 Ismerős a helyszín....  talán futólag láthattam a Nénit.   Belém hasított a kérdés....hogy tudnék segíteni neki...?  Ha elmondom,hogy valamikor sorstársa voltam,akkor megijed,és talán el is szalad!    Egy aktív "hithű" , "lojális" (Őrtorony-hű) Jehova tanújának egy kilépett,egykori Jehova tanúval   szigorúan  tilos szóbaállni,-pláne a hit dolgairól.
Természetesen az Őrtorony Társulat vezetőinek érdeke,hogy minél kevesebb Jehova tanúja találkozzon az ÚR Jézus Krisztushoz megtért,Vele beszélőviszonyban álló ex-Tanúkkal,akik "végigmentek az alagúton",és megtapasztalták:  Van kiút az  "Őrtoronyból",és van élet a "Jehova tanúi egyház"-on kívül !

Kérlek Benneteket,hogy imádkozzatok a megfáradt,
Isten kegyelmét kereső Jehova Tanúiért,
hogy megtalálják a Szabadítót,és a megfáradt,frusztált  Arcok ráncai kisimuljanak,
a hajszolt  vallási  "Igáslovak" megtalálják a Felüdülés Forrását!
Máté evangéliuma 11.fejezet 28.vers:
 "Jöjjetek hozzám mindnyájan,akik keményen fáradoztok és meg vagytok terhelve,és én felüdítelek benneteket."

                                  (Új Világ Fordítás )

                                 [Kovács  Zsotza  Zsolt ]

                  Mohácsi  Zoltán: "Lóarcú néni vallása"


 Forrás:   http://mohabacsi.uw.hu/drama_essze.htm#Loarcu


Minden reggel az Újpest-Központnál szállok le a metróról, és jobbára a központban levő szupermarketben vásárolok magamnak napi falatokat. Ahogy kifordulok a metróból, szinte kivétel nélkül, minden reggel látok egy nénit. Magas, egyenes gerincű hölgy, hosszúkás, kicsit lószerű arccal, s lószerű arcán valami hidegrázós közömbösséggel ácsorog a telefonfülkék mellett, miközben kezében rendületlenül egy Őrtorony magazint szorongat. A mai reggel kivételével még soha nem láttam, hogy bárkivel is beszélgetett volna.



Áll a néni a hajnali forgatagban, tiszteltre méltó kitartással, és kezében tartva árulja a vallását. Arca közömbössége fájón ellene mond a magazinban taláható hurráoptimista, szocreál Újjá Teremtett Föld örömnek. Közömbösség, szigorúság komorlik az arcáról. Minden reggel ott áll, minden reggel végzi az Istentől hite szerint kapott munkáját. Becsületesen, kitartással áll ott, hogy jól fessen a gyülekezeti vénnek ledott statisztika, s hogy megmutathassa Jehovának: "Ennyit és ennyit dolgoztam érted, látod, Kecskék Ura?"



Áll a Lóarcú néni az Őrtorony-nyal, és csak áll, csak áll, csak áll némán. Bizonyára arra vár, hogy rohanja le végre valaki: "Jehova Tanúja akarok lenni, mondja el a jó hírt, avasson be a Szentháromság tanának tarthatatlan sületlenségébe, az elhallgatott Jahve név titkaiba és hogy csak betű szerint 144 000 ezer embernek kell újjászületnie!" 
Áll a néni. 
Missziózik. 
Kérlelhetetlen arcával, újságjával.



Ráz a hideg a nénitől. Tán nem tehet az arckifejezéséről, bár úgy gondolom, ami bennünk van, ami lelkünkből meghatároz, az ott lesz az arcunkon is. Ha neki az van a lelkében, ami az arcán... Ajjaj!



Nem lenne jobb, ha kincstárian mosolyogna, az sem (ennek is meg van a megfelelő keresztény csoportja!). Az kellene, hogy önmaga legyen, én pedig ne legyek megmissziózandó alany, hanem én magam. Mármint az ő számára. Ezért soha nem fogok odamenni a nénihez. Isten ments'! Dehogy fogok! Mit könnyítgessek neki? De elkerülöm azt is, hogy megszólítson. Elkerülöm, mert az arcán akarnám látni, azt, amit hisz! De tudom, soha nem fogom ott látni. A néni vallásos, az biztos. A hitéről inkább semmit. 
Nem is tisztem, meg jogom sem.



De azt tudom: így semmiképpen nem akarnék vallásos lenni! 
Mert a vallás senkinek nem kell manapság. A kell-ek sem.
 Az embereknek az emberek kellenek, s szép lassan már azok sem. 
De a magánytól irtóznak. A párostól is, a csoportostól is. 
S Lóarcú néni, ahogy ott áll, azt sugallja fene nagy szigorral, árújában nincs más, csak tanok, eszmék, nagy, jövőben bízó ragaszkodások. 

Adok-kapok alapon, hoci-nesze Pokol-Menny mérkőzés, ahol ő már egészen biztosan jó helyen áll. Hiszen kezében ott az újság, tudja, hogy akiket néz, elkárhoznak, és azt is, ő már jó helyen van. 
Ott, Újpest-Központban, 
a metró-kijárat mellett.

Nincsenek megjegyzések: