2011. április 26., kedd

25

  (Emlékmű a Likvidátorok tiszteletére Csernobilban. Fotó: Cwtreloar)
  1986  április  26.-án  történt  a  csernobili atom-katasztrófa.   Idén, (2011-ben) a  tragikus  esemény  negyedszázados évfordulója alkalmából  sok  embertársam  figyelme most  Kelet-Európa felé  fordul.   Engem "alapból"  érdekel  Közép-kelet  Európa,így  -természetesen-  Csernobil,Pripjaty,és  az  egykori  "poszt-szovjet"  térség  is. 
Az  utóbbi  napokban  Feleségemmel , Icussal több, a  csernobili  katasztrófával  kapcsolatos  filmet  néztem  meg,és  beszélgettünk  a  látottakról.  
Még   úgy  is  megrázó  látni  a  széteső  házakat,hogy  egyikünk  sem  lakott,egyikünk  sem  járt  sem  Ukrajnában,sem  az  egykori  Szovjetúnióban.  

  Sem  rokonaink,sem  barátaink  nem  laknak  ott,...-mégis: nem  tudtunk  szabadulni  a  gondolattól:  16 évesek  voltunk  a  borzalom  idejében,-mindez  velünk is   megtörténhetett  volna!   Icus  emlékezett arra,hogy jód-tablettát  kellett  bevennie,-Neki és  mindenkinek Erdélyben,ahol akkor  lakott.   Volt  egyszer  egy  város,-amely  velem  egyidős- (1970) , ez  a  város  otthont  adott  több,mint  49.000 embernek. 
Akik  itt  dolgoztak,-többségében-  az  Atomerőmű  dolgozói.   Ők  irigyelt,szerencsés  embereknek  számítottak a  Szovjetúnióban.   Volt  egy  Város,ahol    emberek  dolgoztak,éltek  szerettek,örültek,terveztek...  -de  egy  végzetes  tervezés,és  kísérlet  véget  sok  ember  életét  kioltotta,sok  embert  rokkanttá  tett,és  sok ember  lelki  sérülése azóta sem  gyógyult be.  1986 április 16.-án  volt  egy  kísérlet  az  Atomerőműben,amely a legutolsó kísérletnek  bizonyult.   A  fiatal Város  sorsa,amely  sok  ember  otthona,és  munkahelye  volt, megpecsételődött.   Pripjaty  élt :  1970-1986.  

fizikai  valóságban
  De  volt egy ember ,aki    nem adta fel:  egy  város  nem csak közigazgatási  terület,-hanem  emberek  közössége is,akiket  összekötnek  az emlékek, az  a  Közös  Múlt,amit  nem  vehet  el még  egy  nukleáris  tragédia sem. 
17 évvel  a  katasztrófa  után,2003-ban  Alekszandr   Szirota  létrehozza  a  http://pripyat.com  , és  később  a  http://addyour.name/  közösségi  weboldalakat,amely  virtuális  élettere  Pripjaty  egykori  lakóinak.  Jó  látni,hogy  legalább   ez   a  virtuális   Pripjaty  él,  mert  azok  az  emberek,akik  kötődnek  a Városhoz,  nem  felejtenek.   Emlékezni  kell:  emlékezni  azokra  az  áldozatokra,ahogy  sokan  Világszerte tették.  Evvel  a  blog-posttal  szeretnék emlékezni  az  Elhunytakra,együtt érezni-amennyire  lehet-  a  sérültekkel,akik  elvesztették lakóhelyüket,egészségüket. 
  
Legyen  ez  a  blog-post  tiszteletadás  a  Tragédia  Hősei, a  Likvidátorok  előtt.   Ők  azok,akik (legtöbben)-az  életük  árán is- végezték  a  mentési  munkálatokat,megelőzve  egy  újabb,sokkal  nagyobb  katasztrófát.   Egyszerre  Hősök,és Áldozatok.   Akiket  érdekel    a  téma,azok  figyelmébe  ajánlok  további  honlapokat:  http://pripyat.su/,  http://elenafilatova.com  , http://26-04-1986.com  ,  http://szellemvarosok.eu5.org  .  A Pripjaty-ból  kitelepített  emberek többségét  egy erre  a  célra  épített  új városba, Szlavutics -ba költöztették.  A  post  végén  három  videót  szeretnék  a  Figyelmetekbe  ajánlani.  Az  első, a  Discovery Channel  dokumentumfilmje, a  "Csernobili Csata".     A  második,  rövid  videó  a "Biorobotoknak"  nevezett  Hősök  harcát bemutató  dokumentumfilm.    A  harmadik  videót  egy    orosz videó-portálon  találtam.    Pripjaty  egykori lakói  utaznak  újra  korábbi  lakóhelyükre,-és  emlékeznek.  [Zsotza]  
Biorobots by bernardvilt
Экскурсия по припяти Чернобыль АЭС

4 megjegyzés:

Gabi írta...

Jó összefoglaló, köszönöm és a filmanyagot is.
Két éve el akartunk menni többen, de nekünk nem sikerült megszervezni. Talán jobb is, a filmekből nagyon nyomasztónak látszódik.

Zsotza írta...

@Gabi>>: Köszönöm! Én azért sajnálom,hogy nem sikerült... bár nagyon nyomasztó nézni a képeket,-még így, az Interneten is!- azért egyszer megnézném személyesen is.

Hevel írta...

Én ekkor éppen 4 éves voltam, és kb. 10 hónappal később lettem leukémiás. Sokszor felmerült, hogy a 86. májusi lengyelországi útnak lehetett-e köze hozzá. Ma már tudjuk, hogy nem valószínű, de akkoriban sokat találgattak.

Zsotza írta...

Hála az Örökkévalónak,hogy meggyógyultál. Sok rémhír terjedt akkoriban,-sajnos a sok tragikus mellett. TV-ből,rádióból,újságokból nagyon keveset lehetett megtudni.