2011. április 5., kedd

Egy kiáltvány Jehova Tanúinak

Ha az őszinteség és a buzgalom önmagában meghatározná, hogy mi az Igazság, akkor Jehova Tanúinak egy olyan erős érve lenne a tanításuk mellett, mint szinte senki másnak a világon. A szervezet kiadványok sokaságát zúdítja szellemi táplálék gyanánt a világra, traktátusok, füzetek, könyvek hirdetik sajátos tanításait; a tagok a buzgalmukkal kiegészítik ezeket az irodalmakat valamint pénzt és időt adományoznak erre a tevékenységre. Mindez nagyon dicséretes ha ezen prédikáló-kampány megegyezik az Isteni Igazsággal, de ha nem, akkor a Mester szavait kell alkalmazni rájuk: „Ha a benned lévő világosság valójában sötétség, mily nagy az a sötétség!" (Máté 6:23).

Őszinteségnél, lelkesedésnél és a megtérő buzgalmánál többre van szükség Isten dolgaiban. Nem elég az elme megfegyelmezése és elfogadni igazságnak az Ő Szavát. Pál megjelenítette az 1Korinthus 15:15-ben, hogy előfordulhatnak „Istennek hamis Tanúi". Ő beszélt más levelében néhányról: „Mert tanúságot teszek mellettük, hogy van bennük buzgalom Isten iránt, de nem a pontos ismeret szerint" (Róma 10:2). Ezek „utazzák be a tengert és a szárazföldet, hogy egyvalakit prozelitává tegyenek" és vezetőkként nagy hibába esnek (Máté 23:15). Sajnos Jehova Tanúinak az energiája hibásan van felhasználva és nem az igazságot tanítják. Jehova Tanúi soha nem haboznak mások hibáit megérteni és az egész világnak közszemlére tenni, majd a felekezeteket emiatt besorolják a világba, mint amely részét alkotja Sátán szervezetének.

Egy csoportot a saját maga ítéletével kell szembesíteni, ahogyan ő kezeli a mások véleményét azzal kell őt is kíméletlenül szembesíteni magára vonatkozóan. Ha valaki a szilárd Igazságra akar alapozni, akkor nincs helye a félelemnek, nem lehet jobbat tanácsolni neki, minthogy járjon el úgy amint a Béreabeli emberek, kiknek az apostolok hirdették az igaz Jézus Krisztust: „naponta gondosan vizsgálva az Írásokat, hogy úgy vannak-e ezek a dolgok" (Csel 17:11). Egy idézet az Őrtoronyból (1950, 263. oldal): „Az Őrtorony... meghív, hogy értékeld ki a tartalmát az Írások fényében". Igen, elmondható, hogy ez a folyóirat erősen azt mutatja, hogy Jehova Tanúi mentesek az előítéletektől. Más helyen mégis azt mondja, hogy egyesek hite és gyakorlata rokonságban van az árulással és a független gondolkodással ami egy árnyalt formája a gonosznak (Vö.: Őrtorony 1983/01/15 22. oldal)

Miért van ez az ellentmondás? Mert bár sok helyen van idézet a Bibliából, de sok idézet ki van ragadva a szövegkörnyezetből vagy rosszul van alkalmazva azért, hogy megfeleljen az ő tanításaiknak. Az Írásnak ez a helytelen használata az instabil tanítást eredményez, és bár az Igazság nem változik az idővel, mégis fontos tény, hogy az Őrtorony tanításai állandóan felül vannak vizsgálva.

Ennek egyik példája a helyreállítás témája, azaz a zsidók visszatérése Izraelbe. C. T. Russel azt tanította, hogy a zsidók teljesítik a próféciát azáltal, hogy visszatérnek Izraelbe. Egy rövid ideig a következő elnök Rutherford követte a tanítását, de később megváltozott a véleménye, majd pedig Jehova Tanúi elutasították (Russel) akkori teljes gondolatvilágát. Ezalatt a zsidók szép csendben visszatértek Izraelbe és teljesítették a Biblia régi próféciáit (Jeremiás 31:10; Ezékiel 36:22-24; 37:21-22). Igen, ez a teljesedés ma gyökeresen ellenkezik a mai Jehova Tanúival. Mi hisszük, hogyha e szervezet tagjai gondosan megvizsgálják a saját vallásuk tanításait részrehajlás nélkül az Írások fényében, akkor meglátják, hogy mennyi mindenben módosult az idők során az ő tanításuk. A tanok amiket ma Jehova Tanúi hirdetnek tartalmaznak néhány igazságot, van hamis és van ami különösen a sajátjuk, másokat más vallási rendszerektől vették át. Ők a Római Katolikus Egyházat kritizálják a legtöbbször, mégis a tanítási rendszerük sokban hasonlít hozzájuk.

Az olvasó megértheti, hogy lehetetlen megvizsgálni egy ilyen rövid írásban mélyrehatóan minden Jehova Tanúi által hirdetett tanítást amit az ő Társulatuk (Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat) tanít. Mi javasoljuk, hogy gondolkozzanak el ezen az íráson és léteznek sokkal nagyobb helyek ahol sokkal alaposabban ki vannak fejtve az érvelések, ezeket keresse fel. Mi kérjük az olvasót, hogy éljen ezzel a lehetőséggel (különösen ha Jehova Tanúja akkor mi előítélet-mentes vizsgálatot kérünk).

Mi imádkozunk, hogy ez a vizsgálat ne csak egy "szemfelnyitás" vagy ébredés legyen, hanem egy áldásos feltárulása az Isten akaratának. Egy Terv amiben minden férfi, nő és gyermek benne van... egy Terv amiben TE vagy benne! (Bibliakutatók Baráti Köre)

12 megjegyzés:

Zolika írta...

"Ők a Római Katolikus Egyházat kritizálják a legtöbbször, mégis a tanítási rendszerük sokban hasonlít hozzájuk."

?
Kérlek, írjál erről egy kicsit bővebben!

Zsotza írta...

Nem én írtam a Kiáltványt,hanem a Bibliakutatók Baráti Köre. Hatalmas munkát végeztek 'anno, szeretném ha minél többen megismernék az egykori Munkaközösség írásait. (Ezért a post alján nem "Zsotza" szerepel,hanem Bibliakutatók Baráti Köre!) A tanítási RENDSZER van párhuzamba állítva a két közösségnél. Valószínű,hogy a szerzők arra gondolhattak,hogy ugyanúgy szigorúan tekintélyelvű,megkérdőjelezhetetlen erős,központi vezetés van Rómában is,New Yorkban is.

Zolika írta...

Ja, bocsánat. Azt hittem te írtad.

Gabi írta...

Zsotza, ezt nem is ismertem! Ügyes vagy, hogy előkerested. Mikor vagy hol írták ezt?
Azt hittem, hogy mindent tudok róluk :)

and75 írta...

Jehova Tanúi teljesen elfogultak az Őrtorony Társulat tanításaival szembe, véleményük az Őrtorony véleménye. Nagyon nehéz velük Bibliát tanulmányozni, hiába mutatsz több Igét is ami ellenkezik az állításaikkal, akkor is a Társulat szava a mérvadó.Pedig az az idő és energia amit ők odaszánnak erre tényleg dicséretes. Ha a "igazi" Egyház is ennyire odaszántan tenné a dolgát hamar megváltozna minden.

Zsotza írta...

@Zolika>>: Semmi baj! Érdemes végigolvasni a postokat,a legvégén van az aláírás! [;-<))

Zsotza írta...

@Gabi>>: Ezt a tanulmányt még évekkel ezelőtt mentettem el,-ha jól emlékszem- a Freeweb-en volt a Bibliakutatók Baráti Körének honlapja,-ami sajnos azóta megszűnt. Kár lett volna ezért az írásért is! Köszönöm Kommentedet!

Zsotza írta...

@And75>>: Igen,sajnos ez így van! A gyakorlatban az Őrtorony Társulat kiadványai nagyobb tekintély,mint a Biblia! Ha egy tanítás olvasható a Bibliában,-de nem olvasható az Őrtorony Társulat kiadványaiban,akkor a brooklyni magyarázatot szabad elfogadni-egy "lojális Jehova Tanújának"! (Pl.: üdvbizonyosság.) Így a valóságban nem Jehova Tanúi az Őrtorony Szervezet tagjai,-hanem az Őrtorony Társulaté! De aki a szabadságra,és a bűnbocsánatra vágyik,az nem fog otthonra találni a királyságteremben! Köszönöm a Hozzászólásodat!

Toronyőr írta...

Nagyon jól meg van fogalmazva.Teljesen egyetértek,kivéve ezt: "Ezalatt a zsidók szép csendben visszatértek Izraelbe és teljesítették a Biblia régi próféciáit (Jeremiás 31:10; Ezékiel 36:22-24; 37:21-22)." Bocsi!

Zsotza írta...

@Toronyőr>>: Köszönöm Kommentedet,nekem is tetszik ez a tanulmány,amit az egykori Bibliakutatók Baráti Köre alkotott. Az Általad idézett mondat valóban félreérthető.

Hevel írta...

Egyet kell értsek Toronyőrrel. Amig több zsidó él Izraelen kívül, mint belül, nem nevezném a próféciát beteljesedettnek. Ez majd a messiás eljövetelkor fog csak beteljesedni, amikor az összes zsidó visszatér Izráel földjére.

Zsotza írta...

@Hevel: Szerintem már az is Isteni csoda,hogy 1948-óta saját állama van Izraelnek,-pár évvel a Sóá után.