2012. március 13., kedd

"Van élet az Őrtorony után is,-és főleg utána!" -Interjú Kóta Ildikóval,-1.

Többször találkoztam  avval a  véleménnyel,hogy  az  Internet elidegeníti egymástól az  embereket.
Ha van is  ebben  valami  igazság, én  többször  megtapasztaltam az  ellenkezőjét:
összehoz hasonló  érdeklődésű  egyéneket  egymáshoz  a  Végtelen Kybertér. 
Így  ismertem meg  keresztény hittestvéremet, és  sorstársamat, Kóta Ildikót,aki szintén  egykor a "Jehova Tanúi Egyház"  tagja  volt az  "Egykori,és aktív Jehova Tanúi"  levelezőlistán.  Szívesen  olvastam,-reagáltam  leveleire. 
Mindig  megfogott  a  leveleiben  érezhető  empátia, bölcsesség, türelem, és  derű.
Vele  fogok  most  beszélgetni, virtuális  interjú  keretében  életéről, hitéről,
tapasztalatairól,és  szabadulásáról az  Őrtorony Szervezetből.



Zs.: Milyen  gyerekkorod,ifjúkorod  volt, emlékszel-e  vallási  élményekre?


K.I.: A gyermekkorom elég viharos volt. 
Második gyerekként születtem, már második házasságba. 
Az akkori életkörülményeknek megfelelően lakás nélkül, nagyinál éltünk. Bár hatalmas ház volt, gangos, gyönyörű udvarral, illatos cseresznye fával, mégis kicsinek bizonyult.
Dédi, papa, mama, mi négyen, és mikor ki a tágabb családból. :o)
Anyám, utólag már látom magam is anyaként, rendkívüli ember volt, de talán a saját gyerekkorának köszönhetően tettekben nagyon erőtlen.
A dédi viszont elkötelezett Isten hívő emberként igyekezett erős kezekkel, bár inkább úgy mondanám, erős fenyegetéssel nevelgetni bennünket.
Ő napi háromszor ment templomba, reggel-délben-este.
Közben imádkozott, rózsafüzérezett, és minket szidott. :o)
Gyerekként nagyon félelmetes volt Istenről úgy hallani, hogy bármi rosszat teszünk, azért Isten megbüntet.
 Volt kedves élményem, kettő is.
 Az egyik nagyon élénk.
A dédi, ahogy imádkozik. Kicsi asszonyka volt.
Ült a kályha mellett, ahogy mi hívtuk, a sutban, egy hokedlin.
Mindig fekete ruhában volt, haját szorosan leszorítva egy kendővel, fejét lehajtva, kezét összekulcsolva, közte pereg a rózsafüzér.
Csendben néztem néha..ma már tudom, mit éreztem akkor: áhítatot.

A másik Szűz Mária. Róla csak jót hallottam.
Közbenjáró, könnyeket hullatva kéri a bocsánatot számunkra az Atya előtt, mert annyira szeret. Mikor nagyon féltem az Atyától, képzeletemben menekültem Máriához. A neki mondott ima is a kedvencem volt: Üdvözlégy Mária, malaccal teljes.....:o)  senki ne vessen meg, négy-öt éves voltam, fogalmam sem volt róla, mi az a malaszt, simán lefordítottam malacra, és onnantól kezdve Mária még kedvesebb lett, hiszen ha egy malackát is tud szeretni, akkor engem ugyebár nem is lehet olyan nehéz. :o)
Amennyire emlékszem, a szeretet iránti igény volt az, amire minden pillanatban vágytam... Nem igazán tudtam akkor megfogalmazni, de láttam, érzékeltem, hogyha megteszem amit mondanak a felnőttek, vagy korombeliek, akkor mosolyognak, esetleg meg is simogatnak, dicsérnek.
Egy barátom volt, a szemben lévő házban lakó velem egykorú kisfiú.
A szeretet, és ő volt az, akire vágytam. Vele valahogy minden könnyű volt, Istenképem is, a dédi haragja, anyám hiánya, apám verései. Ma már azt is tudom, hogy azt a kisfiút, akivel évekig voltunk barátok, összekötöttem a szeretet, elfogadás érzésével. 40 éves koromig olyan piedesztálon volt, egy emlék sem homályosította el. :o)

Zs.: Hogy  kerültél  kapcsolatba  Jehova Tanúival?



K.I.: Az első házasságomat özvegyen végeztem 21 éves koromra.
Lányom akkor volt 18 hónapos.
 Annyi kérdésem volt a haragvó Istenhez, amennyit csak el tudsz képzelni. 
Szakmáztam vele éjjel-nappal, kértem válaszoljon, mondja meg: MIÉRT?

Soha nem vágytam másra, csak családra, ahol anya lehetek, feleség. 
Két évnyi házasság után el vette tőlem. Gondolhatod, hogy milyen feldúlt voltam... 
Isten nem válaszolt. Hittem én akkor.
Pedig dehogynem.....
Tinédzser korom feledhetetlenül szenvedélyes szerelme
lépett az életembe, és maradt velünk.
Ő az azóta is tartó férjem. :O)
Ő suhancként járt a Tanúkhoz, de ott hagyta őket egy idő után. Így mivel akkori látásom szerint velem nem foglalkozott az Atya, a páromnak szegeztem a kérdéseket, és követeltem, hogy válaszoljon.
Elvégre nem máshová járt az elmondása alapján, mint a földkerekség egyedül igaz vallási szervezetéhez.
Egy darabig állta a rohamot, majd erősítésként elhívta azokat az embereket, akik őt is tanították "az igazságra", ahogy ők hívják tanaikat. 

Zs.: Miért Jehova Tanúit  választottad  annak  idején?:
K.I.: Én kezdtem el érdeklődni, és én akartam válaszokat, de a férjem hamarabb döntött mellettük.
Nekem nem tetszett...sehogyan sem. Engesztelő, vigasztaló, reményt adó, szeretetteli Istenre vágytam. A Tanúk egy ítélkező, haragos, áldozatot kívánó Istenről beszéltek.
Minden zsigerem segítségért kiáltott.
Én megtettem mindent, mondta idebent a zaklatott énem. Gyerekként sem volt nálam jobb, felnőttként is irgalomért kiáltottam Hozzád, miért akarod, hogy még mindig áldozzak Neked?
Vagy ennyire rossz voltam, hogy a férjem, és a második gyermekem elvesztése kellett, hogy vezekeljek?
Nem voltak válaszok, ellenben a párom, akivel még nem kötöttünk hat év együtt élés ellenére sem házasságot, azt mondta, ha nem leszek Jehova Tanúja,
és nem rendezzük hivatalosan a kapcsolatunkat, elhagy.
A mai napig nem tudom, hogy tényleg megtette -e volna....
   de akkor megtörtem lelkileg.   Jó, mondtam.    Legyen.
Ha ez kell neked Istenem, hogy velem maradjon az, akit szeretek, hogy gyermekkori álmom életté legyen, hát az leszek.
Félelmeim irányítója a gyerekkorom óta is annyira vágyott elfogadás, szeretet.  Ennyi volt a választásom hátterében.
A tanítóink azt is elmondták, hogy ha nem leszek az, viszont már tudatában vagyok az igazságnak tanulásom eredményeképpen, akkor ítélet alá kerülök:
lányom, és én  örökre meghalunk  Armageddonkor.
Hiszen bármennyire is akartam függetleníteni magam a tanultaktól, a Tanú tanítás nagyon nagy hatásrendszerrel van kiépítve.
Amit nem hiszünk el, az is elül a tudatalattiban,
onnan nyomorítva az ember lelkét.
Magam is részese lettem ennek.
Éppen ennek az "agymosásnak" köszönhetően éreztem úgy, hogy kettéhasadok.....
de ez már későbbi történet. :O)
Lehet, hogy tudtam volna mást tenni...bátornak lenni.... hősnőnek, aki vállalja  szerelme elvesztését is, szembe megy az Istennel is, ha kell, de az nem én voltam, részben a  fent említett okok miatt.
Évekig hibáztattam magam, miért nem tettem így, de tudom, akár anyám, és ez a másik ok, magam is erőtlen voltam. És már azt is tudom, a tanúság volt az, ami az én életemben a tűzet jelenti.
Megerősített a sok rossz tanítás abban,
hogy Isten nem lehet olyan, ahogy tanítják.
Milyen furcsa pedagógia az Istené.
Azóta is szerelemes érzéssel csodálom. :o)
A tagadás által jutottam az igenléshez....
A kilenc évnyi tanúság alatt láttam, mennyi igazságtalanság történik, ellenben Jézus mennyi gyöngyszemről beszél, ami IGAZI.
Úgy kapaszkodtam Belé, mint kislány koromban Máriába. :o)
Ő vezetett ki végül.... dicsőség örökké! :o)
 
Zs.:  Sikerült-e  beilleszkedni Jehova Tanúi  szervezetébe?

K.I.: Én alapvetően szeretem az embereket, tehát a velük való közösség nem esett nehezemre. Segítettem, ahol tudtam, hogy szükség van, az ajtónk mindig nyitva állt mindenki előtt. Soha nem voltunk egyedül, kivéve az éjszakákat. :o)
De mivel a tanítással nem értettem egyet, nem tudtam eleget tenni az elvárásoknak. Abból sok volt, így sok lelki kín is nyomorgatott.... 
Egyetlen dolgot furcsállok eljövetelünk óta is.
Ha hozzánk feljöttek, és panaszkodtak gyülekezetben ért sérelmek miatt a testvérek, senkinek nem tűnt fel, hogy mi soha nem az Őrtornyot vettük elő, pedig a férjem addigra vén lett, hanem mindig a Bibliát, és Krisztus szavait.
Megkönnyebbültek, reményt kaptak, elmentek....
de egyszer sem gondolkodtak.....

Zs.: Milyen  szolgálataid  voltak a  gyülekezetben?
K.I.: Vén feleség voltam, s mint ilyennek a férjemnek segíteni.
Úgy érzem, maradéktalanul helyt álltam, és nem titkolom, nagyon szerettem.
A beszélgetéseket, a segítségnyújtások megszervezését, a fiatalokkal való törődést,
   a közös kirándulásokat.
Zs.:  Hogy  gondolsz  vissza  a  kongresszusokra?
Izgatott voltam, mint mindenki előtte. Mindig új világosságra vágytam, mármint ami a tanítást illeti. Gondoltam, most majd kimondják, hogy dolgok nem is úgy vannak, ahogy tanítják, és változik a dolog.... szerepeltem is egyszer.
Sajnos már nem emlékszem, hogy mit mondtam, pedig utána csúnyán néztem rám. Tényleg...ez most jutott az eszembe. :O)
Ami miatt mégis vártam, az a különbség a mindennapoktól.
Három nap együtt a barátainkkal.
Állandóan sütit sütöttem, foglaltuk egymásnak a helyeket, és a szünetben jókat derültünk. Ha a szellemi jóllakottságra gondolsz esetleg, nem tudok mit mondani....
egyetlen előadásra emlékszem, a Szabados Jánoséra.
A Bibliáról beszélt, mint fényről, ami közvetlenül az Atyától jön kapcsolatként személyesen nekünk...és ebben volt az újdonság: személyesen!
Végig sírtam az egészet. Igen, gondoltam: ez az, amire vágytam,
hogy Isten ne csoportban, ne közvetítő által, hanem személyesen nekem beszéljen, hozzám szóljon. Nincs más.... én és az Atya.
Láttam, hogy többen törölgetik a szemüket, és a szünetben a körülöttem ülök csendben néztek maguk elé.
Eltelt néhány év, és egy másik ismerősünk élénken emlékezett
   erre az előadásra, de még az előadóra....

  nagy hatással volt arra  évek múltán is, aki figyelt.  

(folytatása  következik )

5 megjegyzés:

Infaustus írta...

Zsotza, Ildi, ezt jó volt olvasni. Lám-lám, a halló fülűek már a szervezetben is megtalálták egymást. Az meg még jobb, hogy hallatták a hangjukat. Milyen szomorú, hogy ezeket az embereket - függetlenül attól, mit értek el a szervezetben -, már nem tartják sehol nyilván, nem emlékeznek rájuk, nem emlegetik őket. Eszembe juttatja ez Kevin Quick könyvét, amiben ő is egy olyan vezető testületi tag előadására emlékszik (Ray Franz), akit később kiközösítettek.

Gyuri előadását szívesen meghallgatnám! :]

Zsotza írta...

@Infaustus: Örülök,hogy jó volt olvasni, -nekem is felüdülés volt -még ha "csak" virtuálisan is- beszélgetni Ildivel, rácsodálkozni Jahveh Atyánk vezetésére,szabadítására, áldásaira.

Nem szabad elfelejtenem: honnan szabadított ki Isten! Elsősorban azok felé van szolgálatom,akik hasonló élet-úton járnak,hasonló élményeken mentek keresztül,akiknek átérzem helyzetüket,és nyelvüket értem,és beszélem.

Hálás vagyok Istennek,hogy vagyunk néhányan,
akik a Barna Zoli,és Bibliakutatók Baráti Körének szolgálatát folytatjuk, de szomorúan látom, hogy sok sorstársunk "csak" felejteni, hallgatni akar, pedig sok értékes élmény,és tudás birtokában vannak!
Bárcsak Ők is hallatnák hangjukat!
Talán sikerül beszélgetnem Velük is,-akár egy hasonló riport keretében is! Köszönöm Kommentedet!

Zsotza írta...

@Infaustus: A Szabados név "márka" volt a színvonalas, építő előadásokra!
Talán több sorstársunknak segített elgondolkodni,
és a Bibliát -a gyakorlatban is- Szentírásnak tekinteni!

cipur írta...

Szívesen. :o) Én pedig, hogy elolvastad. :o) A Szabados nem azonos Gyurival. Szabados János Debrecenben volt vén, mindenki ismerte, amolyan "jó szellemiségű" testvér volt. Már ő is eljött, és szerintem te is ismered Karesz. Mikor először találkoztunk nálunk, immáron van vagy 11 éve, akkor ő is ott volt nálunk. :o) A múltkor még meg volt az előadása. ha még mindig meg van, begépelem. Be én. :o)

Zsotza írta...

@Cipur:

Nem voltam 100%-ig biztos abban,hogy nem-e nyelv- avagy "billentyű-botlás" volt-e a György helyett a János.

Az emberséges vének,körzetfelvigyázók többségének az útja a legtöbbször kifelé vezet az "Őrtoronyból".

Nagyon szívesen olvasnám Szabados János Testvér előadását.
Óriási élmény lenne Találkozni,beszélgetni Vele,-Veletek!