2012. március 16., péntek

"Van élet az Őrtorony után is,-és főleg utána!" -Interjú Kóta Ildikóval,-2.

Interjú Kóta Ildikó, ex-Jehova Tanú keresztény Sorstársammal, 2. rész.
(Az  első rész  itt  olvasható: 1.  )

Zs.: Jehova Tanúként milyen tapasztalataid voltak más felekezetbeli hívőkkel?


K.I.: Az első, ám nagyon meghatározó élményem egy tanúskodás alatt történt.
 A hölgynél sok "vallásos" irodalom volt, a táskája mellé letéve.
Gondoltuk a barátnőmmel, most majd jól meg mondjuk neki az igazságot,
vagyis amit tanultunk a tanúktól. A hölgy kedves volt, és végig mosolygott,
míg beszéltünk. Ám egyszer csak mikor arról beszéltünk, hogy kicsoda Jézus,
(a társulat szerint) elkomorodott, és elkezdett beszélni.... elnémultunk a testvérnővel együtt. Olyan gondolatokat, olyan mélyről jövő elhívatottsággal, 
és  szeretettel előadva még nem hallottam.

Éreztem,, hogy teljesen lebénulok legbelül. 
Ne engedjétek, hogy elvegyék tőletek az Istent, fejezte be a hölgy, és elment.
Nem akart gyülekezetbe hívni, semmilyen előadásra, de hatásos volt.
Csendben mentünk egymás mellett, és azon gondolkodtam, mi, Jehova Tanúi miért nem tudunk így beszélni Krisztusról?
Miért nem tudunk mi arról beszélni, hogy mennyi mindent tett értünk,
 hogy mennyire szeret minket, és egyáltalán miért lenne vonzó bárkinek is egy olyan Isten, akiről csak azt tudjuk mondani, hogy micsoda elvárásai vannak velünk szemben? 
Millió kérdésem lett, immáron nem hagyva békén.
Pedig addig sem voltam békés állapotban, hiszen nem értettem egyet a legtöbb tanítással.  Bármilyen más vallású emberrel találkoztam, az volt a feltűnő, 
hogy mennyire békések a saját hitüket illetően,
és mennyire nem volt céljuk az, hogy velem vitázzanak.
Igaz, annyira nem is akartam én sem, hiszen mint mondtam már, nem szívesen beszéltem sok esetben arról, hogy hová járok, és ott mit tanítanak.


Zs.: Találkoztál -e  aktív  Jehova Tanúként elkülönült, illetve kiközösített ex-tesókkal?
  Milyen  benyomásaid  voltak  velük  kapcsolatban?

K.I. :
Természetesen, de csak a gyülekezeten belül.
 Az már csak utólag tűnt fel, hogy egyébként mennyire nem tudtunk róluk semmit, 
csak annyit, hogy annak a testvérnőnek is ki van közösítve valakije,
és amannak is.... én mindig megkérdeztem őket, hogy vannak azok a rokonaik, 
akik nem járnak, és úgy láttam, hogy ennek örülnek.
Főleg ha a gyerekeikről volt szó. :o)
A gyülekezetben a hátsó sorban ülő kiközösített  testvérek meg viseltek.
Soha nem tudtam úgy elmenni mellettük, hogy ne köszönjek, 
vagy ne érintsem meg  együtt érzésemről biztosítva őket.
Több közeli barátunkat kiközösítésük után is látogattuk, velük barátságot ápoltunk. 
Nem éreztük úgy, hogy hátat kellene fordítanunk nekik.
Találkozásaink alkalmából csak az erősödött meg bennünk, hogy bár a tanús tanítás ellen vétettek, de emberi értékükből mit sem veszítettek.
S mivel a gyülekezetben nagyon sok helytelenséggel találkoztunk olyanok részéről, 
akik amiatt nem lettek kiközösítve, újabb meghasonlás vette kezdetét bennem: mi a bűn, 
és van e nagyobb, vagy kisebb bűn.
Van -e olyan bűnünk, ami azt érdemli, amit a tanúk tesznek 
a hittestvéreikkel szerintük jobbítandó szándékkal?
Láttam, hogy nem ez a válasz, amit ott tapasztaltam.
Isten nem lehet olyan, mint ahogy megítélték a testvérek tetteit...
.


Zs.:Hogy  emlékszel  vissza  a  Szabadulásod  első eseményeire?


Hadd beszéljek arról, ahogyan megszabadultam,
 ami egyben megtérésem is volt.

 Éppen a kiközösíttet testvérekkel volt összefüggésben.
Nagyon nagy nyomás volt rajtam az a törvény.
Nem is tudtam betartani, és a gyülekezetben a vének állandóan megróttak engem is, 
de főleg a férjem.
Olyan támadásokat intéztek ellene, amiről órákig tudnék beszélni. 
Annyit vívódtam...
Két éven át. Krisztus egyre intenzívebb volt az életemben, a bensőm pedig azzal arányosan egyre inkább tiltakozott a tanús tanítás ellen immár helyes válaszok kíséretében.
Nem csak a magam kútfője volt, hanem Krisztus maga felé vonzó, hívó szava, hangja.
A tanús tanítás azonban nem múlt el nyomtalanul.
Olyan hatásrendszerrel van felépítve, hogy utat vág az ember tudatalattijába.
Hiába tudtam, és hittem, hogy minden szavuk hazugság, 
és félre vezető, már nagyon féltem, hogy ha eljövök Isten ellen vétek.
Ugye micsoda tudathasadásos állapot?


Nem titkolom, pszichiátriai eset lett belőlem. 
Aztán egy este a nagy teher miatt térdre estem az ágyam előtt,
és elkezdtem Krisztushoz imádkozni.
Ahhoz a Krisztushoz, akiről a tanúk azt mondják,
hogy Hozzá imádkozni főben járó bűn.
És én mégis úgy éreztem, nekem Hozzá kell imádkoznom.
És sírtam.... bűnbocsánatért esdekeltem, kértem, hogy még ha bűn is, amit teszek, vagy nem teszek, bocsássa meg nekem, nincs már másom, csak Ő. 
 Féltem az Atyától, kértem járjon értem közbe.....
Nem tudom meddig sírtam térden állva.... talán bele is aludtam.
 Az biztos, hogy Krisztus hangjára ébredtem.  
Azt mondta: szabadságra hívtalak el, gyere.
Szeretetre, hogy szeress. Nem tudom másként elmondani a találkozást, mint úgy, hogy Krisztus mosolyát éreztem a szívemben. felálltam, és tudtam mit kell tennem.
Minden kétségem elmúlt.


Emlékszem, szombat volt, és az volt az első gondolatom, hogy fel hívom az egyik kiközösített barátunkat. Felhívtam, és azt mondtam neki: Most beszéltem Krisztussal, azt mondta, szabad vagyok arra is, hogy szeresselek. 
Immáron szabad voltam, és a lehető legbiztosabb tudásom volt abban is, 
hogy Krisztus az Isten. Nem tudom elmondani neked, másként...bárcsak el tudnám.

Megpróbáltam már... Mint mikor bekötik a szemed,
és az arcod ért szellőből meg kell tudnod mondani,
hogy a szél az, vagy a ventilátor.... és tudod. vagy a napfény melegít,
 avagy a kvarc lámpa....és tudja az ember.
Belső tudása van. tapasztalása, amit nem a tanultakra, nem az olvasottakra hagyatkozva tud, hanem egy benső találkozásra.
Szabad voltam, bűneim bocsánatot nyertek, és végre nem csak kerestem, de meg is tértem ahhoz az Istenhez, akire mindig is vágytam  2001-ben.
 És úgy, ahogyan gyermekkorom óta: Kegyelem által, hittel. 
Isten pedagógiája felül múlhatatlan. :o)
Zs.:   Olvastál  kritikai-felvilágosító  hitvédő  irodalmakat  az  Őrtorony Társulatról?  Segítség volt,  vagy  inkább elbizonytalanítottak?
 Olvastam.
 Még az elején, mikor elkezdtünk tanulni. elmondtam azoknak, akikkel tanultunk, 
 ők azt mondták, hogy hazugság, és el kell égetni,mert Sátán munkája.

 Pedig sok elgondolkodtató dolog volt benne,
 és az évek alatt az is bebizonyosodott, hogy minden szava igaz volt.
 Majd a korona Josy Doyon: "Jehova Tanúja voltam" című könyv volt az egyik,
 és Kovács Zsolt : "1914-Beteljesedett prófécia" című könyve volt az utolsó csepp,          aminek minden szava igaz volt, és már nem előtte voltam a tapasztalásoknak, hanem utána. Így mindent be tudtam azonosítani, a helyére tenni.

És akkor vált az is nyilvánvalóvá, hogy miért tiltják a tanúkat 
a nem a Szervezet által kiadott irodalmaktól. 
A fent említett könyveket kötelezővé tenném minden Szervezetet elhagyó testvérnek.

(folytatása  következik )

Nincsenek megjegyzések: