2018. szeptember 22., szombat

Gondolataim a takarítószakma helyzetéről (2018 szeptember)

Meg kell érteni a megbízóknak: az olcsó húsnak még most is híg a leve, 
ha banánnal akarnak fizetni, akkor majmokra van szükségük. 

Létbizonytalanságban vegetáló, máról holnapra vergődő takarítóktól nem lehet elvárni,

 hogy saját zsebből szakképzést finanszírozzanak, 
ápolt legyen a megjelenésük, kultúráltan viselkedjenek,
 és lelkesen végezzék -természetesen szakszerűen- a takarítást, 
mintegy hivatásnak tekintve. 
Nem elkésve beesve a munkakezdésre, hanem inkább előtte legalább negyedórával,
és munka közben csakis a feladatra koncentrálva- és nem az órára, 
hogy mikor lehet végre elszabadulni, hogy rohanjanak a másod,-harmadállásba dolgozni.

Az egzisztenciális gondokkal együtt élő embernek 

nincs vesztenivalója,  ha kifizette a számláit, 
és nem marad ételre pénze jó esetben a megbízó szemetes edényéből 
veszi ki az ételmaradékot - milyen kínos lenne ha meglátná valaki 
a megbízó alkalmazottai részéről-, rosszabb esetben pedig megdézsmálja 
a megbízó hűtőszekrényét, és reménykedik, hogy minél később bukik le.

Ahogy a megbízók általában egy autó, vagy mobiltelefon vásárláskor 

sem az olcsóságra törekszenek,
úgy hosszú távon érdekük lenne a megbízható, magas színvonalú szolgáltatást 
nyújtó takarító-szolgálat. 
A takarító vállalkozásoknak pedig érdemes lenne megbecsülni, 

megtartani, -képezni (!) , és szolíd, de becsületes 
életvitelt biztosító fizetéssel meggyőzni a takarítót, 
hogy tervezzen bátran hosszú távra a munkáltatójával.

Jó lenne kiszorítani a takarítópiacról az önmagukat facility managerként 

a megrendelőket , és a takarítókat megtévesztő féllegális rabszolgakereskedőket
- akár törvényi erővel is.
Tartok attól, hogy amíg az olcsóság lesz vonzó a piaci szereplőknek, 
és az alulfinanszírozott, elégtelen takarításokból 
nem lesznek súlyos balesetek, járványok, 
addig itt csak álmodozhatunk a minőségi takarítás piaci térnyeréséről.